Tasnádi-ügy: felfüggesztették az eljárást
A Pest Megyei Bíróság kedden felfüggesztette Tasnádi Péter vállalkozó önbíráskodás és más bűncselekmények ügyében indult perújítási eljárását.
A Pest Megyei Bíróság kedden felfüggesztette Tasnádi Péter vállalkozó önbíráskodás és más bűncselekmények ügyében indult perújítási eljárását.
A Pest Megyei Bíróságon ma újra elkezdik tárgyalni Tasnádi Péter korábbi önbíráskodási ügyét, melyben 2002-ben 4 és fél év börtönbüntetésre ítélték, melyet le is töltött. Évekkel később egy szakvéleményre alapozva enyhítettek az ítéleten, ám utóbb kiderült, az nem volt valós. Emiatt kezdik el ma a perújítási eljárást, amelynek lefolytatását eddig többször is elutasították.
A tiszalöki emberölés bizonyítási eljárásával folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere kedden a Pest Megyei Bíróságon.
Pert nyert első fokon a „testszaga” miatt elbocsátott roma takarítónő. A nem jogerős ítélet kimondta, hogy a neki felmondó cég vezetője megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A bíróság fejenként félmillió forintos nem vagyoni kártérítést ítélt meg az asszonynak és egykori munkaadójának.
Az alsózsolcai lövöldözés bizonyítási eljárásával folytatódott a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat büntetőügyének tárgyalása pénteken a Pest Megyei Bíróságon.
Ellentmondásosnak és pontatlannak tartják a vádiratot a romagyilkosság-sorozat tatárszentgyörgyi áldozatainak családtagjai, mint elmondták, nem bíznak az igazságszolgáltatásban, mivel szerintük még vannak szabadlábon olyanok, akiknek közük van a támadáshoz.
A negyedrendű vádlott azt állította a romák elleni támadássorozat büntetőperének pénteki, harmadik tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon: nem tudta, hogy ölni mennek Tiszalökre, nem volt tisztában útjuk céljával.
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a romák elleni támadások ügyében indított büntetőper péntek délelőtt Budapesten.
Szakértői véleményekre vár, ezért az előzetes tervekkel ellentétben nem hirdetett ítéletet szerdán a Pest Megyei Bíróság a 2009-ben Dunakeszin történt csecsemőgyilkossági ügyben, sőt az e hétre tervezett tárgyalások is elmaradtak - közölte a bíróság szóvivője.
Elfogadta húsz éves fegyházbüntetését a diósdi kettős gyilkosságra adott megbízás miatt elítélt Czibere Attila. Mivel az ügyészség sem fellebbezett súlyosbításért, az ítélet az ő tekintetében jogerőssé vált – tudta meg a hvg.hu. Ez pedig – ilyen súlyos bűnügyek esetében – ritkaságszámba megy
Hozzácsapta a bíróság a diósdi kettős gyilkossághoz Terjék István megölésének ügyét október 13-án a Pest Megyei Bíróság tárgyalásán – tudta meg a hvg.hu. A két bűncselekmény összevonásának oka az, hogy a nyomozó hatóság szerint azok egy több bűntettet is végrehajtó társasághoz köthetők.
Előzetes letartóztatásba került szombaton az a három férfi, akik a gyanú szerint különböző bombákat gyártottak, és akiket a héten fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai – közölte a Pest Megyei Bíróság. Negyedik társuk a gyanú szerint fel akarta robbantani Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő házát, az ő ügyében szombaton kora délután még tartott a tárgyalás az előzetes letartóztatásról.